Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Magamról

2017-06-04

1972-ben születtem Budapesten, az újpesti szülőotthonban. Iskoláimat a XV. kerületben végeztem, előbb a Czabán Samu téri Általános Iskolát, majd a Dózsa György Gimnáziumot. Az érettségi tablónk is ott található a gimnázium épületében.
Római katolikus lévén előbb elsőáldozó voltam, végül bérmálkoztam is.
Mindig szerettem rajzolni, és írogatni. Részt vettem még kisgyerekként a Kossuth Lajos utcai iskolának a rajztáborában is, többek között, volt hogy a rajzainkat kiküldték nemzetközi kiállításokra is. Általános iskolában ugyan úgy tűnt teljesen más felé visz az utam, mivel mindig verseket mondtam és konferáltam az iskolai műsorokat, vagy Kazinczy versenyre küldtek, végül a gimnáziumban kötöttem ki.
Egy restaurátornál tanutam festeni és rajzolni, Bordánné Tóth Kláránál, majd a Dési Huber István belvárosi képzőművészeti körben, illetve a budai Ferencziben tanultam. Korga György, Gaál József, Kopasz Tamás voltak a tanáraim.
A kilencvenes évek elején kezdtem el foglalkozni Szájjal és Lábbal festők oktatásával, kb két évig voltam velük. Közben elkezdtem írogatni mint külsős több újságba, például a rákospalotai Életjel nevű magazinba, és egyetemi lapoknál is megjelentek cikkeim. Mivel olasz nyelvet tanultam a gimnáziumban, olaszul korrepetáltam és tanítottam mint magántanár akkoriban. 1996-97- ben a Komlósi Oktatási Stúdióban tanultam újságíró szakon.
A kilencvenes években sok kiállítást szerveztem ismerőseimnek és magamnak, és sokat le is szerveztek nekünk mások, így például a Csokonai Művelődési Házba, a váci Művelődési Házba, Az ELTE HIKK klubjába, a Baár Madas Református Gimnáziumba, a Mozgássérültek Állami Intézetébe, a Bárka színházba, stb stb. A 2000 -es évek elején a Gyermekvilág Alapítványnál is ki voltak állítva a képeim. Ugyanitt más rajzolni tudókkal együtt segítettem a munkájukat, kazettaborítót rajzoltam, és egy műsorhoz belső díszleteket háttérképeket festettem.
A budapesti Ruttkai Éva lakásszínházban készítettem egy fali installációt, és a Mosoly mama című gyerekdarabhoz a díszlet az én munkám volt.
Később külsős újságíró lettem a pécsi Sikeres Nők és a Házak magazinnál. Interjúkat és barkács cikkeket jelentettem meg.
2007 után a rákospalotai Helyi Témánál foglalkoztattak, a XV kerületi problémákról és kulturális eseményekről írtam, 2010-ig.
2007 után két külföldi művészeti táborban is voltam, az egyik Thornauban volt ahol a helyi kerámiamúzeumnak ajándékoztuk egy képünket, és az ausztriai Neumarktban.
2010-ben részt vettem a képeimmel a Magyar Református Szeretetszolgálat aukcióján több képemmel, melyeket hulladéknak minősülő hordozóra készítettem.
2010 őszén ismét részt vettem egy aukción, a Művészház galéria árverésén, amelyet a vörösiszap kazasztrófa károsultjai számára rendeztek.
2011 -ben a londoni VIBE galériában volt kiállításom többekkel közösen.
Sajnos 2012-ben ért egy baleset, egy villámcsapás formájában, az agyam sérült és a fülem. Ez sok problémát okozott, például a képzőművészkedés terén. Mivel manapság nem sok lehetőség van újságíróskodni, ezért úgy döntöttem blogot írok, vagyis a régi és új írásaimat itt közlöm.

Hozzászólások (0)