Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Mikor a Gellérthegynél elapadt a Duna

2017-05-19

Szép, verőfényes kora nyári napra ébredt Budapest. Hajnalodott, és a párával megtelt nedves levegő tükörfénybe borította a Gellérthegyet. Nem arra lakom, de mindig eszembe jut szegény nagymamám jóslata: Vajon mi lesz, ha egyszer a Gellérthegy beleesik a Dunába? Ő ugyanis mindig azt mesélte, hogy volt valamikor a nyolcvanas években egy japán kutató, aki Magyarországra látogatván azt nyilatkozta, hogy a Gellérthegy olyan helyen és úgy fekszik, hogy egyszer bizony bele fog esni a Dunába. Még az újságok is megírták akkoriban, ezt az okfejtését. A tetején nagyon büszkén áll a Szabadság szobor, és szép az egész környezet, nehezen tudnánk elképzelni hogy így legyen, de lehet hogy annyi alagút vagy inkább üreg van benne hogy ki tudja...
Nem, nem így lett, ezen a reggelen nem esett bele a Gellérthegy a Dunába. Csupán a folyómeder tűnt elő, a sok víz elvonult, és a Duna fenekén előtűnt az iszap, kagylók, halak, hajóroncsok, még több csontvázat is lehetett látni. először persze mikor hajnalodott, sokan csak dörzsölték a szemüket akik arra jártak, a rakparton, azt hitték délibáb de az nem itt van, ez nem egy sivatag. Az autósok fele vagy észre se vette vagy nem volt ijedve megállni, vagy aki mégis leparkolt, a száját tátotta.
Na de ezután jött csak a nagy ijedség. Telefonok százait bonyolították le, körbetelefonálták Magyarország dunai vonalát, hogy hol van még probléma. Ám ez a Duna olyan furfangos folyócska, hogy csak az Esztergomtól Nagymarosig tartó szakasza apadt el annyira hogy előtűnt a homok. Érdekes módon a többi helyen volt víz. Jött a sok tudós, szakember, meglesték a föld belsejét fémkeresőkkel meg mindenféle röntgen készülékkel, bementek a barlangokba a barlangászok a Vár környékén, és leállították még a metrót is.
De nem lettek okosabbak. Úgy látszott hogy lehet egy üreg valahol a Duna alatt, ami beszippantotta valahogy a sok vizet, de eztán le is záródott. Persze jött az UFO magazin is az elméleteivel, miszerint a nefilimek egyik ivadéka alussza ott hosszú álmát, felébredhetett valahogy és ivott, aztán visszafeküdt aludni. Hát igen, az óriásoknak ez a dolguk.
Az igazság azonban az, amit mi tudunk, igen, hogy egy nagy sárkány van a Duna medre alatti üregben. Néha - néha megmozdul, és ennek hatására vagy elmozdulnak kövek körülötte vagy nem. Ki tudhatja. A következő kérdésem viszont az, hogy mi lesz ha felébred ez a bizonyos sárkány és előjön üregéből? Árvíz, földrengés, égszakadás-földindulás, nagy riadalom? Bizonyosan.
Az emberek már réges-rég nem veszik komolyan a meséket, elfelejtették a tanulságait. túl sok a tudós és túl kevés a lélek, túl sok a pénz és sok a sár. Bár a szél minden bizonnyal elfújja majd ezt a történetet is, ahogy a gellérthegyi álmokat, itt, Budapesten.

Hozzászólások (0)