Álmomban időtlen térben jártam. Örökkévaló erdőben, örökkévaló helyen, térben és időben. A sólyom pedig csak ült egy ágon, nézelődött. A tér és idő összenőtt mint két buborék, eggyé váltak. Sehová nem jutunk és sehol sem vagyunk. Időtlenség. Megállt az idő a terek között, új időt hozva létre, az örökkévalóságban. Egyszerűek vagyunk és leszünk, nem kell gondolni semmire. A semmi az ami foglalkoztat. Süt a nap. Erdő, mező, mező, erdő váltják egymást a térben végtelenül. Az idő végtelen, megálltunk benne. A sólyom vár.