Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

teleportálás - Utazás a sivatagba - avagy amikor elvittem az araboknak az esőt.

2017-05-25

Egyik ilyen utam során a sivatagba utaztam. Pár emberrel persze, akik kísérőim voltak.
Egy kis szaud arábiai városba érkeztünk meg, repülővel szálltunk le a helyre. Burnuszos arab férfiak fogadtak, és a meghívásukra érkeztem. Már hallottak arról, hogy teleportálással képes vagyok egyik helyről a másikra utazni egy pillanat alatt, és ezért is hívtak el. Én nem tagadtam meg magamat, még aznap délután egy videofilm segítségével elutaztam egy esős helyre, Berlinbe. Aztán a gondolatom erejével vissza a sivatagba! Olyan jól sikerült a teleportálás, hogy még egy kis esőt is vittem nekik. Ők rendkívül meg voltak hatva, nagyon örültek, és azt mondták hogy dolgozzak nekik.... Persze már volt egy állásom Berlinben, mint teleportációs üzletasszony a német kormánynak dolgoztam.
Akkor megmutatták szállásainkat, egy szép kőszínű épületben kaptunk szobákat.
Még aznap sor került arra hogy megmutassák kincsüket.
Lementünk,egy lifttel, kb 2 emeletet egy fémszínű modern épületben. Ezen a szinten fehér falú folyosókon mentünk végig, és megmutatták az olajat. Olyan volt mint egy folyó, a földszint alatt mintegy két emelet mélységben folyt, folydogált.
A német kormány vásárolt ebből a készletből, és mi azért mentünk a küldöttségből hogy szemrevételezzük és letárgyaljuk a fontosabb dolgokat. Keddi nap volt, ha jól emlékszem.
Az üzlet természetesen jól sikerült, és egy hét múlva vissza is utaztunk. Addig is pihentünk, megnéztük egy zsidó próféta, Zakariás sírját. Moszulba is ellátogattunk, repülővel persze - a város még mindig őrizte a háború nyomait. Emberekkel találkoztunk szinte minden sarkon, akik valamit csináltak. Az egyik a szemetet szedte össze, a másik kapált, a harmadik füvet nyírt, merthogy a sivatagi városban gyepet is ültettek. Az egész város döbbenetes átalakuláson ment keresztül. Szökőkutakat építettek, új tereket köveztek le. Egyik- másik téren már szobor is állt, volt egy szódásüveget formázó például, egy kis tóban. Sellő szobor is állt, a Tigris folyó egyik már parkosított szakaszán. Több fotót is készítettem, majd elhagytuk a várost. Visszatértünk vendéglátóimmal a szálláshelyünkre.

Hozzászólások (0)