A kék madár és az Esthajnalcsillag

Mese a föld születése utáni időkből



Valamikor, réges - régen, még az első fa teremtésekor óriások,
emberek, tündérek éltek itt, a földön. Az első fát Nagy Zöld Fának
nevezték.
Akkor még az emberek a gyökerei közti barlangokban tengődtek, a '
föld felszíne az óriások birodalma volt, az ágai között tündérek
röpködtek. Legfelül, a fa csúcsán fészkelt a Kék madár.
Ha a Kék madár felrepült, beterítette szárnyával az eget, márpedig
ezt minden hajnalban megtette.
Nagyon tetszettek neki a csillagok, és arról ábrándozott, hogy
egyszer majd feljut oda. De hiába fészkelt a Nagy Zöld Fa csúcsán,
hiába volt ez a csúcs a felhők felett, az ég tetejére és a csillagokhoz
mégsem ért fel.
Születésétől fogva jóban volt egy óriással, akit Ónak hívtak.
/ Régen mindenkinek nagyon egyszerű neve volt. / Folyton ketten
vándoroltak, Ó, és vállán a Kék madár. Ám a madár egy ideje
szomorkodott, mert mindig a magasba vágyódott, a csillagok után.
Különösen egyikük tetszett neki, az Esthajnalcsillag.
El is határozta, hogy feleségül kéri. Az óriás nagyot nevetett, amikor
elmondta neki.
- Ugyan, hiszen senki sem jutott fel még odáig, a messzi égbe!
- De én megpróbálom, én leszek az első!
Hajthatatlan volt. Ahogy beesteledett, szárnyra kelt és repült, csak
repült a csillag felé. De mindhiába, nem sikerült elérnie. Pedig egy
héten át minden nap megpróbálta. Ám a Csillagnak hogy - hogy nem, .
fülébe jutott vágyakozása. A csillagok ugyanis mindent látnak, és
hallanak, de nem mindig avatkoznak a földi dolgokba. I Megsajnálta
szegény Kék madarat, és egy sugarat bocsátott a földre, így húzta őt
magához.
- Közelről még sokkal szebb vagy, mint a földről! - suttogta neki a
Kék madár.- Olyan ragyogó vagy és csillogó ...
- Köszönöm ... - mosolygott a csillag, és elpirult. - De beszéljünk egy
kicsit rólad, meg a földről, Kék madár. - Milyen az életed ott lenn a
földön? Kik élnek ott és hogyan?- jól tudta persze hogy milyen, de
azért a föld alá mégsem jutott el pillantása, no meg a madár szájából
akarta hallani a Föld dolgait.
A Kék madár beszélt neki az óriásokról, az emberekről, a
tündérekről, és hogy az emberek milyen sanyarú módon éldegélnek a
Nagy Zöld Fa gyökerei között.
De mivel lassan hajnalodott, el kellett válniuk.
Szomorúan eresztett le egy sugarat a csillag, mert neki is megtetszett
a madár.
A napok újrakezdődtek és ők minden éjjel találkoztak, egészen egy
álló hónapig, és egyre inkább közelebb kerültek egymáshoz.
Egyszer, egy napon a kék madár ismét szomorkodott. Az óriás
megkérdezte:
- Miért vagy bánatos megint, barátom, hát nem találkozol minden
nap a csillaglánnyal?
- Nem merem őt feleségül kérni ...suttogta - ő olyan szép, én meg ...
csak egy kék madár vagyok. ~
- Éppen az benned a szép. Higgy nekem, tetszel neki. ,1
- Feleségül kéred őt nekem? Én nem merem, és ha visszautasít,
inkább sose lássam többet...
- Rendben, hiszen barátok vagyunk. A barátok mindent megtesznek
egymásért!
Ó, az óriás ezért a sugáron még aznap este felrepült a csillaghoz.
Az rögtön megörült, és nevetett, mikor meghallotta a kérést.
- Hát persze! Igen! Tudod, azon csodálkoztam, hogy miért nem fér
meg már. Mi egyformák vagyunk. Féltem, hogy sosem teszi meg.
Rögtön felhozom őt ide!
Így is lett. A madár és a csillag rövidesen egybekeltek. Azóta
mindketten nagyon boldogok. Szerelmükből születtek a táltos lovak,
akik aztán az embereket felhozták a föld alól, megmutatták nekik a
napot, a holdat, és a csillagokat, és megtanították őket sok mindenre.
Többek között a szépség és a művészet szeretetére is, az
Esthajnalcsillag segítségével.


.•