Ez egy szomorú fa. Csalódott. Inkább udvari bolond mint bohóc, valamikor a középkorban nőhetett ki a földből. Csengettyűje szokott ugyan csilingelni a sipkáján, de más vidám nincsen rajta talán csak a kockás - pöttyös mintája . A szürkék - fehérek árnyalatai légiessé teszik a fát, mintha nem is evilági lenne. Ha hozzáérnék talán nem is éreznék semmit, csak valami puha vattaszerűt. Csigaházzal és kagylókkal a tövében semmitmondóan tekint a jövőbe, mert ez egy jövőbe látó bohóc. Környezetében egyedülálló, sírásra görbülő szája és dagadt szemhéja semmibe vesző, érdektelen és rosszkedvű. Két világ között él, nem találja a megoldást a problémájára, mit is tegyen, rázza-e a csengettyűt vagy a semmibe vesszen? Ettől viszont nagyon fél... Hiszen akkor elenyészik, olyan lesz majd mint a levegő hullámai. Ezeket néha látni is lehet, hideg-meleg levegőhullámok tengert formázva szelet vetnek, és vihart aratnak. Majd ők is hazatérnek, föld feletti csigaházukba elbújva és 1000 éves álmot aludva majd át.