Kossuth Lajos répásszekéren

-Ne te neeeee - hajtotta Hajas Szöszke a szekeret.
Csillag lova előbb hátranézett, aztán lépegetett tovább szelíden húzva a répás szekeret, fáradt volt ez a ló és már elég öregecske. Sok osztrák katonával találkoztak útközben, mentek keresték Kossuthot aki állítólag errefelé, Pest környékén bújhatott el valahol. A magyarok azonban annyira szerették őt - köztük Hajas Szöszke is - hogy egy szóval nem árulták volna el hol bújkál. Pedig tudták. Tudta az útszéli paraszt is akivel nemrég találkozott, hogy egy mocsárban bújt meg valahol a Duna mellett. Aztán leintette a szekeret egy szakálltalan férfi.
-Álljon meg egy percre, messziről jövök, el tudna vinni valameddig, Pest felé?
Hajas Szöszke ránézett. Látta égő fekete szemeit, látta göndörödő haját. Így, bajusz nélkül is megismerte, hiszen harcolt még Kossuth oldalán a seregben, még 1848-ban.
-Megállok én, hogyne állnék. Bújjon csak el a szekéren, nagyon sok itt az osztrák katona...Nemrég is ment erre egy század, Kossuthot keresik.
Kossuth Lajos ránézett, felkapaszkodott a répás szekérre, majd azt mondta:
- Köszönöm hogy segít Öreg. - Az" Öreg" volt már vagy 50 éves is, de megtépázta az idő meg a had.
- Semmi az, no, csak bújjon el.
Így történt, hogy Kossuth Pest széléről eljutott Kecskemétre. Onnét már más útvonalon vitték tovább ki, Törökországba, ahol egy jó ideig időzött még, mielőtt Angliába utazott volna, a törökök és nyugat csodálatától övezve.