Örökkön-örökké zenélő kert

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer két fiúcska, akit Tamásnak
és Mártonnak hívtak. Árvák voltak, és szüleik halála után egyedül
laktak egy erdészlakban, az akácos erdő kellős közepében. De
nem voltak boldogok, mert magányosak is voltak, meg az erdőt is
túl egyhangúnak találták már. Elindultak hát, hogy megkeressék a
világ legszebb erdejét.
Sokáig vándoroltak, erdőkön és mezőkön keresztül, mígnem egy
vénséges vén anyóka jött velük szembe.
Szóba elegyedtek vele:
- Nem tudja, kedves nénike, hogy merre találjuk a világ legszebb
erdejét? -kérdezte Tamás.
- Dehogynem. A világ legszebb erdeje az Örökkön - örökké zenélő
kert, ami a hegyoldalon túl fekszik. Holnap ilyen tájban, ha a nap
delelőre hág, oda is értek.
- Nem hittük volna, hogy ilyen könnyen megtaláljuk. - jegyezte
meg Márton. - Köszönjük neked néni, de meg tudnád - e
mondani, hogy miért ez a neve?
- Ez a kert, édes fiaim, mindig zenél. Az is meghallja, aki nem
akarja. De miért keresitek?
- Mi is erdészek lennénk. A mi erdőnk nagyon egyhangú, és
unalmas. A világ legszebb erdejében szeretnénk élni.
- Ó, már értem. No, menjetek csak, isten hírével.
- Köszönöm. Viszontlátásra néném!
- Isten veletek gyermekeim. Jó utat!
•Mivel más sötétedett, lepihentek egy bokor alatt. Másnap,
hajnalhasadáskor, folytatták útjukat. Mikor odaértek a
hegyoldalhoz, összetalálkoztak egy zord külsejű, szakállas
emberrel, akit Hegyimócnak hívtak.
Csak nehezen lehetett vele szóba elegyedni. Mikor a fiúk
illemtudóan köszöntötték, és megkérdezték, a segítségükre lennee
valamiben, mogorván kérdezett vissza:
- Na és mégis miben?
- Az örökkön - örökké zenélő erdőt keressük.
- Kérdezzétek meg a Zsebtündértől. - mordult fel. - Ott lakik a
Szabó város királyának a zsebében.
- És azt merre találjuk?
- Innét egy napi járásra van, ha megkerülitek ezt másik a nagy
hegyet, megtaláljátok.
Bizony kénytelenek voltak megelégedni ezzel a zord válasszal,
mert a hegyi ember hátat fordított nekik és eltűnt az erdőben.
Kicsit furcsállották a dolgot, de nem tehettek mást, elindultak a
másik hegy mögé. Másnap a Zsebtündér a király tróntermében
fogadta őket. Kíváncsian kandikált ki szőke fejével a király
kabátzsebéből, és Tamás meg Márton illedelmesen köszöntötte őt
is, meg a királyt is. Aztán az erdő felől kérdezősködtek.
- Az Örökkön - örökké zenélő kert gyönyörű, ott van a Hegyiméc
hegyének a legtetején, menjetek csak visszafelé. Ez a Hegyimóc az
erdő őrizője.- mondta a Zsebtündér.
- Egy nagydarab, morcos emberről beszélsz, ugye? Mert akkor
már összetalálkoztunk vele, ő irányított minket ide, onnan
jöttünk.
- Akkor bizony jól becsapott titeket! - nevetett a tündér.- De nem
is baj. Félti az erdőt, - kacsintott - hisz ő az erdész.
Visszaindultak ahhoz a nevezetes hegyhez, egyenest a legtetejére indultak,
de az erdészt sehol nem találták. A hegy tetején csengő,
bongó, dudorászó növényeket láttak, meghallották énekét a fának, bokrok
ágainak, még a fűnek is.
- Megtaláltuk! A világon a legszebb erdő az örökkön-örökké zenélő kert,
csengő- bongó - danoló növényeivel. hiába! -mondták egymásnak.
Ekkor nagy hirtelen előbújt a bozótból a zord Hegyimóc.
- Ne féljetek tőlem. Tudom, találkoztatok a tündérrel. Azért küldtelek
benneteket hozzá, mert nem tudni, kinek mi lakozik a szívében, ö pedig
mindenkinek a veséjébe lát. Most már tudjuk, hogy nem rossz szándékkal
jöttetek el ide. Gyertek csak velem!
A Hegyimóc elindult az erdő közepe felé, beléptek egy kis kunyhóba. Kit
találtak ott vajon? A Zsebtündért, Csakhogy most akkora volt, mint ~
Hegyimóc, és csillogó, zöld ruhában pompázott. És akkor a Hegyimóc sem
volt már torzonborz szakállas ember, hanem egy csillogó zöld ruhás,
koronás király. Ebben a pillanatban a kunyhó is egy ragyogó
gyémántpalotává változott.
- Én vagyok a Zsebtündér. és az anyóka is én voltam, akivel utatok elején
találkoztatok. Mi ketten a "zord Hegyimóccal" vagyunk a csengő erdő ~
őrizői. - szólalt meg a tündér, aki már párjával együtt csodálatos
türkizfényben ragyogott. - Én vagyok Zöldvilág Úrnője és a férjem a
Zöldvilág Ura. Az a feladatunk, hogy megvédjük az erdőket és a mezőket, a
virágokat, az állataival egyetemben, vagyis az egész természetet. Ha
visszamentek, legyetek ti is őrizők, erdészek.Elárulom nektek, hogy mindenkinek van képessége a természet hangjainak meghallására, mert minden énekel, csak ezt ti, emberek már elfelejtettétek.
A nagy csodálkozás után a pár megmutatta a fiúknak az erdőt, elmondták hogy itt sosincs tél, csak tavasz meg nyár. Nincsen fagy és minden örökzöld. megtanították a fiúkat arra is, hogy miképpen gondozzák, szépítsék a kertet. Éveket töltöttek el az erdőben. Miután mindent jól kitanultak, hazaindultak, és útravalójuk a két tündér jókívánságaiból és tanításaiból állt.
Hazatérve mi mások lettek volna, mint erdészek. Időközben már megtanulták azt is hogy minden erdő zeng - bong és énekel, csak oda kell rá figyelni.
De ha ti is kiültök a természetbe, és füleltek, akkor meghalljátok majd a növények és minden élőlény hangját.