Teremtés

Az első teremtésmonda- kicsit másképp

Egyszer volt hol nem volt, Indiában – mert nem itt gyermekem hanem messzi – messzi földön - született egy Isten, úgy hívták Shíva. Két testére is volt, Visnu és Brahma, de ő volt a legmérgesebb Isten a három közül. Most elmesélem neked hogy születtek. Egy nagy lótusz virágából három porzó sarjadt ki, ezek leszakadtak és így történt, hogy a nagy vízbe kerültek. Egy darabig ott ringatóztak a víz felszínén, de végül földet értek, és gyökeret eresztettek a parton. Három kis növényke sarjadt belőlük, egy lila, egy piros és egy kék.
A növénykéknek aztán lábuk lett, karjuk és fejük, elszakadtak a földtől és önálló életre keltek.
Mert ezek már a mai emberekre hasonlítottak, úgy bizony gyermekem. Brahma, a piros volt a teremtő, Visnu a kék volt a megtartó, Shíva pedig a lila, a pusztító. Shíva volt a legmérgesebb közülük, mert amit Brahma vagy Visnu csinált, azt néha, mikor olyan kedve volt, Shíva nagy mérgesen összedúlta.
Azért nem volt köztük nagy harc, mert szerették egymást, és mindig emlékeztek arra az időre, mikor a vízben a lótusz ölében együtt nevelkedtek. Olyan volt ez köztük, mint a szükséges jó és rossz együtt élése. De azért a játék kora is elmúlt, és elhatározták hogy a partot elhagyva új tájakat fedeznek fel. Elindultak, egy nagy – nagy hegység felé. A hegység szélén forrás fakadt, amiben megfürödtek. Ez a hegység volt a Himalája. Nagyon megtetszett nekik a táj szépsége, ezért úgy döntöttek, hogy ottmaradnak. Először látták, hogy üres minden, nem voltak még sem állatok, sem emberek, de még növények sem.
Brahma ezért egyet tapsolt, és megteremtette a növényeket. Aztán megint tapsolt egyet, és megteremtette az állatokat.
Visnu semmit nem tett még ekkor, ő később vigyázott arra hogy békésen éljenek együtt a növények és az állatok.
Shíva megint mérges lett, ilyen volt a természete, köpött egyet, és így születtek meg a mérges kígyók. Aztán megunta ezt is, azt gondolta mivégre teremtsünk mást mikor olyan jól megvoltak magukban is három testvérként. Tehát, gyermekem láthatod hogy végül is hogyan haladtak a dolgok a teremtés kezdetekor. Jól éltek az állatok, és a növények. Brahma elégedetten sétálgatott a kertekben, a hegyoldalon, látta hogy minden jól megy. Így teltek el évszázadok. De aztán elkezdtek unatkozni.
Ezért Brahma azt mondta: - Mi lenne, ha teremtenénk a saját képmásunkra élőlényeket, hogy bedolgozzák a kerteket, gondozzák az állatokat?
- Visnu azt mondta: - Jól van, legalább nem fogunk annyira unatkozni.
Shíva viszont kijelentette: - Minek, csak gondot jelentenének, meglátjátok nem lesz ennek jó vége! - Aztán tüzet hányt mérgében mert ilyen volt a természete. Haja lilán lobogott, olyan mérges volt.
- Brahma azonban nyugalomra intette: Testvérem, nyugodj meg, hasznunkra lesznek, és nem unatkozunk annyira. - Áhh! - csinálj amit akarsz! Shíva legyintett, majd elvonult aludni egy barlangba.
Brahma ezek után nekifogott a teremtésnek. A sárból, amit a folyóparton talált, emberformákat mintázott, és életet lehelt beléjük. Az első emberek nagyon jól sikerültek, földet műveltek, gazdálkodtak, Visnu megtanította őket házat építeni, és földet művelni.
Kialakultak az első falvak, majd városok, az emberek élték világukat. Visnunak nagyon tetszettek, és Brahmának is. Ez volt az első aranykor.
Shíva azonban felébredt mély álmából, kikukucskált a barlangjából, és azt mondta:
- Meglátjátok, nem lesz ennek jó vége, az emberek tudatlanok.
Testvérei nyugalomra intették őt.
Aztán teltek múltak a századok, évezredek. Az emberek egyre okosodtak, míg végül majdnem olyan okosak lettek mint a teremtőjük. De csak majdnem. Egymással rosszul viselkedtek, és az Isteneiket sem tisztelték már. Annyira elfajultak a dolgok, bizony kedves gyermekem, itt a Földön, hogy az Istenek sem tudtak már mást kitalálni, minthogy elpusztítsák az embereket.
Shíva különösen mérges volt – ilyen volt a természete is – megfogta az embereket,
párat bekapott közülük, jól megrágta, majd kiköpte őket. A többire tüzet hányt. Végül földrengést gerjesztett, addig míg a vizek ki nem léptek helyükről, és ellepték a szárazföldeket. Meghalt a legtöbb ember, csak egy kis csoport maradt életben, egy nagy család. Őket Visnu előre figyelmeztette a veszélyre, nagy hajót épített nekik. Ez a hajó Afrika partjainál kötött ki, ott kezdetek új életet Brahma és Shíva tudta nélkül. Ezek után Shíva nagyon nyugodt lett, és elégedett, leült barlangja elé: - Ohm Shíva ! Mondta,aztán mélységes mély álomba merült ott a barlangja előtt. Látod gyermekem, az emberek ma is félnek az istenektől, de már rég elfelejtették a régi leckét.