Tündérország felé

Volt egy barátja is Lob királyfinak a Várban, egy jó kedélyű emberke, úgy hívták, Lekváros Fickó. Persze azért ez volt a neve mert nagyon szerette a Lekvárt, mindig volt nála egy-egy üveggel. Mivel szinte minden nap találkoztak és nem volt titkuk egymás előtt, a királyfi megosztotta szökési tervét Lekváros Fickóval. a kerekded fickónak ugyan semmi más fontos dolga nem akadt, bele is egyezett hogy együtt megszökjenek a királyi udvarból - persze a Táltossal, Sutával - méghozzá már másnap hajnalban.
Hajnalban mikor épp csak pirkadt, felkeltek, álruhába bújtak, és hármasban az ablakon egy kötélhágcsón át le is ereszkedtek a meredek vár oldalában.
Betértek a vár körüli kis faluba, és már túl is voltak a nehezén, szerencsére senkivel sem találkoztak.
- Merre menjünk legelőbb? -kérdezte Lekváros Fickó.
Én kigondoltam, menjünk el a szomszéd határig kelet felé, ahol a Nap felkel. - válaszolt a királyfi.- Apám mindig arról mesélt, hogy édesanyám onnét jött, egy keleti országból. De sajnos azt nem tudom melyikből.... viszont nem volt egyszerű asszony, inkább hercegnő vagy királynő lehetett.
Suta felnyerített, - Gazdám, barátom, jól gondolod! Az istállóban is azt beszélte a legfőbb táltos ló, hogy emlékszik arra, hogy vörös színű haja volt, és egy szomszédos országból jött, mint hercegnő, legalábbis ezt állította. Olyan vörös volt a haja mint a tiéd....
- Akkor talán jó nyomon járunk. Remélem édesapám nem szomorú nagyon.... hagytam neki egy levelet....
Közben a palotában bizony nagyon szomorúak voltak. A király összeomlott, hogy felesége után fiát is elveszíti. Ezért hát titkos testőrséget szervezett, ami követi a királyfit, a nyomokat. Hiszen Suta a táltos azért hagyott maga után némi nyomot....
A háromfős testőrség elég pénzzel persze útnak is indult.
A királyfi és kis csapata pedig betért egy fogadóba, hogy egyenek - igyanak, és megpihenjenek egy éjjelre.
Másnap reggel újra úton voltak. Ha néha elfáradtak a gyaloglásban, felültek Suta hátára és úgy utaztak, repültek, mert hát szárnyai voltak - ugye emlékszünk - ennek a táltos lónak. Elértek egy sík vidékre, ahol mocsarak és mezők tárultak a szemük elé.
Egy szép, virágos mező nagyon megtetszett nekik, arra leszálltak. Ott volt egy nagyon vastag fatörzs, vagy 4 öles is lehetett. Sátrat vertek mellette, és mivel már a nap is lemenőben volt, lassan aludni tértek. Ám ahogy esteledett, a fatörzs mélyéből hangokat hallottak kiszűrődni.
- Mi ez, valami zene? - kérdezte Lekváros Fickó.
- Az, annak tűnik - felelte a királyfi. - De ez valami varázslat lehet, mert ez egy kietlen terület....
- Félsz királyfi? - kérdezte Suta.
- Nem igazán, csak furcsállom a dolgot.
- Akkor - felelete Suta - akár be is nézhetünk ebbe a lukba - hátha nem is varázslat...
- Na jó - odamentek, benéztek, és világosságot láttak, meg egy kicsike ajtót, de igencsak le kellett hajolniuk hogy beférjenek. Alighogy beléptek, egy magasodó folyosó tárult eléjük, kikövezve, mozaikokkal. A zene egyre erősödött, lantok és hárfák zenéje hallatszott.
Elértek egy másik, üveges ajtót, itt már egészen hangos volt a zene. Beléptek.... és egy nagy bálba érkeztek meg. A teremben táncoló párok, és két királyi trón volt. Az egyikben már ült egy szép hölgy, zöldbe volt öltözve.
A táncoló párok mellett ahogy elhaladtak, úgy csendesedtek el az emberek, vagy tündérek.... Nem számítottak látogatókra.
A királyné - legalábbis aki a trónon ült - felállt, izgatott lett, és felkiáltott:
-Lépjetek közelebb! - a teremben morajlás hallatszott, méltatlankodás.
- Kik ezek? Hogy léptek be a táncterembe? -és így tovább.
A királyfi és kísérete lassan közeledett a trónhoz.
Nagy meglepetésére a trónusról lejött a királynénak látszó valaki, és feléjük indult. Kézen fogta a királyfit: - Ülj le ide - mondta,
egy szabad asztal a közelemben, és a kíséreted is. A Lovacskádról látom hogy táltos, ő is itt maradhat most az egyszer.
-Köszönöm királynőm , mert az vagy ugye? Igazából mi nem tudjuk hol vagyunk, csak keresünk valakit.
-Ige? Majd beszéltek róla, egyelőre ti vagytok a vendégeink, habár váratlanul jöttetek be a bálra. De mivel nem vagytok ellenségesek velünk, maradhattok.
Intett az őrségnek, akik újra elfoglalták helyüket az ajtónál, mert bizony eddig közrefogták Lobot és Lekvárosfickót, na meg Sutát.