Utazás a fekete piramis világába avagy a kék-piros Little Paris

Szőke Anikó · 1 napja

Egy nap felkeltem, szép napos reggel volt, olyan mint máskor. Átlagosnak indult, jól éreztem magam, mégis valami hiányzott. Arra késztetett ez a valami hogy keressem fel régi ismerősömet Németországban. Próbáltam hívni, de nem vette fel a telefont. Ezért hát mivel kötöttségeim nem voltak, bepakoltam egy kis bőröndbe, és elindultam a pályaudvarra. Megvettem Frankfurtba a jegyet, átszállással. Na, az átszállásnál jelentkeztek a furcsaságok. München felé ment a vonat, majd megállt egy nemlétező nevű városkánál, aminek a neve Rosen Kraitz volt.
Itt kellett átszállni. lég nagy volt a pályaudvar, németül nem tudok de elég könnyen megtaláltam az induló vonatot, mely Frankfurtba tartott.
Frankfurtban hatalmas a pályaudvar. Ahogy leszálltam a vonatról, rögtön a kezembe nyomtak egy kék-piros színekkel nyomtatott kis cédulát, Little Paris volt ráírva, egy hotelt ajánlott az úriember. El is vettem a cetlit, és mivel a kis térképen úgy láttam nincs is olyan messze az állomástól, indultam rögtön.
A bőröndömet magam után húzva sétáltam, a sokszínű környezetben, sok színesbőrű, arab, külföldi, és némi német nemzetiséget is láttam, na meg magyarokat. A Little Paris nevezetű hely az állomásra merőleges utcában volt. Egy magas, barna bőrű, középkorú arab férfi volt a recepción, mint kiderült oda már betelt éjszakára, viszont a pontosan mögötte üzemelő ugyanahhoz a tulajdonoshoz tartozó Oriental Hotelben még volt hely. Örültem és lefoglaltam ott egy szobát, mert a férfi a nagypapámra hasonlított. Átvezetett egy átjárón, ahol sok férfi ült, vízipipázgatott, beszélgetett. Majd odaértünk a szobácskához.
Mintha egy ékszerdobozban érezte volna magát az ember, az ágyon gyöngyös és gazdagon hímzett selyemtakarók, a polcok és a tévé tartó faragott fából volt, egy fali fülkében egy narancsszínű váza. Az ablakot színes üvegek, a fürdőszoba pedig mozaikok, szines kis üvegek, csempék díszítették. Meg is kérték persze az árát...
Ott töltöttem az éjszakát, aztán másnap elindultam - világot látni.
Próbáltam hívni az ismerősömet, hiába. Hamar rájöttem hogy nem stimmel valami.
Frankurtban egy folyó van, a Majna. A partján van egy épület, tetején egy fekete piramissal. Ez itt is megvolt. A hidakkal viszont nem stimmelt valami. Az egyik hídon színes napábrázolás volt, mintha oda lenne festve. A másik híd pillérei kék-pirosak voltak, ez egy múzeumhoz vezetett rögtön a túlparton.
Gondoltam, már hallucinálok is, na de mindegy, bementem ebbe a múzeumba. Impresszionista festményeket nézegettem, aztán lementem az alsó szintre, ahol modern kiállítás volt. Itt lepődtem csak meg igazán. A falon csillagtérképek ábrázolása, az egyik vitrinben pedig egy ezüstös színű kígyó - vagy krokodil bőrhöz hasonlító férfi ing volt, körülötte szétszórva kislány ruhácskák, fehér csipkéből. Láttam a másik teremben egy alvó,hosszú szőke hajú óriásnőt, és egy fekete páncélt. Küllemre ez a páncél olyan kétméteres alakra illett, tüskék voltak rajta, az aurája jéghideg volt és kegyetlenséget sugárzott magából.
Aztán hirtelen elém toppant és tovább is ment egy nagyon magas alak, ő is a múzeumot nézte, egészen beolvadt a látogatók közé, de hirtelen megláttam az igazi arcát. Mintha vigyorogna, elég szélesen, hatalmas dülledt szemeivel az ajtót nézte ami a következő terembe vezetett.
Mintha egy ködszerű átjáró nyílt volna meg előtte, oda belépett , eltűnt benne és nem láttam többet.

Egy másik múzeumot is megnéztem, kőtárat, romok, töredékek, kőoltárok voltak benne, Mithrász szentélyek, és egy érdeke 2000 ezer éves körüli sír. Ebben a sírban egy 190 cm-es magasságú csontváz volt, mellette szépen összehajtogatva egy kígyó vagy krokodilbőr anyag. Önmagában véve ez is furcsa volt.
Aztán visszamentem a szállásomra, mert már esteledett én meg egyedül voltam.

Éjszaka nagyon furcsa zajokra ébredtem, zörejekre. Éles csattanások, és mintha valami nehéz tárgyat húztak volna végig a földön. Végül újra elaludtam.
Reggel a szobámból aztán nem a megszokott szállodára nyílt az ajtó, hanem egy sötét kőfolyosóra, aminek mindkét végéről világosság szűrődött ki. Elindultam jobbra, átmentem valami furcsa ködön, aztán mintha elfordult volna velem a világ egyet. Egy birtokon találtam magam. Sok medence volt a birtokon, mindegyik kis mélységű és alacsony. Angol beszédet hallottam egy fa mögül, ott egy göndör hajú szőke nőt láttam napszemüvegben, nevetgélt, pezsgő volt a kezében. Háttal ült egy férfi, beszélgettek. Mivel nem tudok jól angolul, és nem is hallottam tisztán a szavakat, közelebb mentem. Akkor a férfi megfordult. A régóta halott Kennedy elnök volt az. Ám hirtelen észrevettek.

A nő abbahagyta a nevetést, én meg felismertem, Marilyn Monroet. Meglepődött, aztán ő és Kennedy felálltak, és hátat fordítottak nekem, majd elmentek.
Hoppá, gondoltam, valami gond van. Álmodom... De ha már itt vagyok körbenézek.
Elsétáltam az egyik kikövezett sétányon, egy folyópartra jutottam, ahol egy hajó éppen indulásra készülődött. Felszálltam rá. Free program volt egy transzparensre kitéve, így hát szerencsém volt, ingyen jutottam fel a fedélzetre. Egy zenekar játszotta a hatvanas éve slágereit. Egy fekete keretes szemüvegű ember nézelődött a hajó szélén, aztán meglátott. Odajött hozzám, megkérdezte, angolul persze:
- Hogy van? Jól érzi magát a hajón? - mondtam igen.
- Erre ő: ez egy ingyenes irodalmi est, amit ezen a hajón rendezünk meg. Ön külföldi? - Igen, magyar vagyok, és igazából eltévedtem ezen a környéken.
- Á, szóval nem tudja hol van?
- Ön Washingtonban van.... -mosolygott. - A kezében egy újság volt, megnéztem, és 1968 as dátum volt rajta. - Értem.... Húha, akkor tényleg jól eltévedtem.
- Nem baj- mondta - én Arthur Miller vagyok - kezet nyújtott.
Én is bemutatkoztam.
- Maradjon itt, hallgassa meg az előadást. Az írásaimat is felolvassuk. A címe Az alku.
Leültem egy asztalhoz a hajón, miközben az halk morajlással elindult. A hullámok lassan verdesték a hajó oldalát, elméláztam. Furcsa érzés volt, ide csöppenni. Miniszoknyás napszemüveges nők, néhányan cigarettáztak, pipázó és cigarettázó férfiak színes forgataga utazott ezen a hajón. Közben az író otthagyott engem az asztalnál, majd egy pohár pezsgőt hozott nekem,
- Remélem szereti! - mondta. - A felolvasás nemsokára kezdődik...
- Miről szól? - kérdeztem.
- Átlagos problémákról, családi és érzelmi kapcsolatokról.... Egyébként csak pár részletet olvas fel belőle a két színész kolléga, ott ülnek a bárban, egy hölgy lila kockás kosztümben, és egy férfi öltönyben. Ön olyannak tűnik mintha más világból csöppent volna ide, talán európai?
- Igen az vagyok, elég messziről jöttem. - mosolyogtam, majd beleittam a pezsgőbe.
- Nem szeretem a pezsgőt, de ez nagyon finom.
-Örülök hogy ízlik. Na de megyek is tovább mert a többi vendéggel is törődnöm kell. A felolvasás negyed óra múlva kezdődik.
A hajó közben halkan zúgott. A nap már lemenőben volt,
A színészek valóban negyedóra múlva kezdték a felolvasásokat. Aztán csak arra emlékszem, hogy egy sok dioptriás szemüveges úr fölém hajolt, forgott velem a világ, és az utasokból csak kerengő foltokat láttam, majd csak a sötét keretes régimódi szemüveget, és a végén sötét lett....