Virágárus - tükörfényeken hintázva

Akkor még más volt a Ferenciek tere. Hangulatosabb. A metrómegálló kijárata a térre vezetett egyenesen.
Tükörfényeken lehetett hintázni - szó szerint - ha odasütött a nap a térre. Volt ott egy virágárus, napernyővel. Hogy fehér vagy kék volt -e nem tudom, de ő is tudott hintázni, mindig jókedvűen állt a placcán, és árult, mosolygott. A Jégbüfé épülete is táncra perdült olyan vidám volt, a ferences templom pedig óhatatlanul is sárgállott, hívta be az embereket: gyertek be hozzám, misére, gyertek! A buszok se sóhajtoztak, csak jöttek-mentek, dolgoztak, végezték a munkájukat amit rájuk bíztak. A padok is - amelyek már nincsenek - izegtek-mozogtak, mert szerettek volna együtt repkedni a galambokkal, amiket a nénik etettek. A galambok persze örök időktől fogva tudnak a fényeken hintázni, ezért búgnak folyton hogy : túúúdom, túúúúdom.
És most? se galamb, se virágárus, csak a merev szobor padok nélkül, társaság nélkül. A tükörfények pedig már nem szoktak sokat táncolni, csak egyféle szabály szerint, le és fel, hogy meg ne csússzanak a modern fehér köveken.....