-Ne te neeeee - hajtotta Hajas Szöszke a szekeret. Csillag lova előbb hátranézett, aztán lépegetett tovább szelíden húzva a répás szekeret, fáradt volt ez a ló és már elég öregecske. Sok osztrák katonával találkoztak útközben, mentek keresték Kossuthot aki állítólag errefelé, Pest környékén bújhatott el valahol. A magyarok azonban annyira szerették őt - köztük Hajas Szöszke is - hogy egy szóval nem árulták volna el hol bújkál. Pedig tudták. Tudta az útszéli paraszt is akivel nemrég ...

Utazás a Napba Lélekbárkán ülve, felfelé tekintve emelkedtem a magasba. Mögöttem egyiptomi evezősök, a folyó torkolatából emelkedtünk felfelé a Napsugarakon. Ahogy húzott felfelé a Napsugár, akadálytalanul repültünk fel mint egy fuvallat, vagy egy gondolat. A Naphoz értünk, nyugalom vett köbe, aranykapu nyílt felénk. Kitárultak az aranyutcák, balkonok, aranyutak. És egy városi sugárút. Minden ragyogott,a melegség érzése töltött el . Arany - ...

Kiültem a tihanyi kertbe, az apátsággal szemközti oldalon fekvő kis nyaralóban. Az egyik fát le is rajzoltam, tussal. Borostyánnal volt tele, majdnem egészen a háromnegyed részét benőtte ez az egyik legszebb, méregzöld, élősködő növény. Madárcsicsergés és mély nyugalom vett körül, és harmónia. Meg a lombok. Egyfajta meditáció, míg az ember rajzol, és nem gondol semmire. Csak a fű létezik, a borostyánlevelek, a kert, és én. Egy nagy lélekburokban, kinn a zöldben egyesülök a ...

Göcs van a fában. Göcsört. Csomó. Megakadt a növekedésben és tekergő csomóban folytatódott. Gordiuszi csomó, egy Nagy Sándor fában. A tekervényesen kockás, hullámos rücskös kis gömb képződmény végül megadja magát és utat enged a fa növekedésének, míg végül ez a csomó beolvad a nagy fába, és már észre sem lehet venni a többi ág-bog mellett. ...

Ez egy szomorú fa. Csalódott. Inkább udvari bolond mint bohóc, valamikor a középkorban nőhetett ki a földből. Csengettyűje szokott ugyan csilingelni a sipkáján, de más vidám nincsen rajta talán csak a kockás - pöttyös mintája . A szürkék - fehérek árnyalatai légiessé teszik a fát, mintha nem is evilági lenne. Ha hozzáérnék talán nem is éreznék semmit, csak valami puha vattaszerűt. Csigaházzal és kagylókkal a tövében semmitmondóan tekint a jövőbe, mert ez egy jövőbe látó bohóc. Környezetében ...

Életfa a Nap előtt. Virágos hímzett dombból nőtt ki, maguk körül pörgő piros virágok közül. Világoszölddel pöttyözött domb tetején, két tüzes virágon át hajladozik, sárgás szélű kék levelekkel szinte úszik a szélben. Mögötte, mint két zöld vitorla hajladoznak a sárga pöttyös meselevelek. Mert ez egy mesefa, nem létezik csak a gondolatokban, és a fantáziában. A lilás - rózsaszín égbolt előtt olyan mint egy női hímzés, a pöttyök és cirádák meg a kis szirmok körforgása más ...

Dobszólót hallok. A bordók és pirosak egy kis naranccsal megbolondítva kavarognak a fa körül. Egy virág forog szélsebesen egy fa alatt, felette rózsafejek tüzelnek a naplementében. A Nap átsütve a fiatalabb leveleken jelzi a fakorona körvonalait, míg az ég kékje is bekúszik az ágak közé, a mező őrzőjének két kék kígyólánya. Óvják a fát, tekeregnek rajta, hiszen szent és tüzes Napfa ez, lombjai érinthetetlenek. Ha megpróbálnánk hozzáérni, eltűnnénk örökre mert megnyílna alattunk a ...

Férfias szomorúság, elvarázsolva lenni - talán az az öröklétig. Eső nem sokat veri leveleimet, meleg és forróság váltakozik, bár néha elér a vihar. Prospero ellen ármánykodva elűztem országából, réges-rég. Most fa vagyok. Kiszáradva, de az arcom még megvan. Szomorú és megbánó arc ez, a néma ürességben fogoly vagyok e szigeten, nem is zöldellek már. Eleinte megvolt a remény, ám a viharvert szárazság végleg letört, Prospero igazsága után. Vajon álom ez vagy valóság? Az időtlenség szele ...

Akkor még más volt a Ferenciek tere. Hangulatosabb. A metrómegálló kijárata a térre vezetett egyenesen. Tükörfényeken lehetett hintázni - szó szerint - ha odasütött a nap a térre. Volt ott egy virágárus, napernyővel. Hogy fehér vagy kék volt -e nem tudom, de ő is tudott hintázni, mindig jókedvűen állt a placcán, és árult, mosolygott. A Jégbüfé épülete is táncra perdült olyan vidám volt, a ferences templom pedig óhatatlanul is sárgállott, hívta be az embereket: gyertek be hozzám, ...